Az ELTRONIS ismét jelen volt a Pharmapack Europe kiállítói között

Pharmapack Európa fő gyógyszeripari csomagolásoknak és gyógyszeradagolóknak szentelt eseménye. Kiállítócsarnoka, konferenciái és szimpóziumai, szakmai találkozói, innovációs galériája, valamint az ehhez tartozó körutaknak köszönhetően ez az ideális információs központ, ami az iparon belüli trendeket, fejlesztéseket és legfontosabb szabályzatokat illeti. Ezen rangos eseményen több mint 385 kiállító cég van jelen és a világ 74 országából utazik ide 5,000 látogató.

A 2017-es Pharmapack Europe Február 1 és 2 között került megrendezésre a párizsi Porte de Versailles kiállító központ 5 számú csarnokában. Cégünk immáron másodjára vett részt ezen a kulcsfontosságú rendezvényen.

Egy kiállítás olyan rendezvény, amelyen mosolyogva és szépen felöltözve kell megjelenni, nem igaz? Bárcsak ilyen egyszerű volna. Tulajdonképpen egy ilyen kaliberű rendezvényre már hónapokkal előtte megkezdődnek az előkészületek és a kemény munka.

Az utóbbi alkalommal ellentétben, idén egy nappal korábban érkeztünk meg, amely elegendő időt adott egy kisebb városlátogatásra. Párizs utcáin bolyongva, mostmár nappal is, lehetőségünk nyílt arra, hogy a város több arcát is felfedezzük. Egyesek igen ismerősek voltak, mások viszont újnak és roppant érdekfeszítőnek bizonyultak. Pár vonatkozásaiban azonban kissé nyugtalanítónak is, ha szabad így fogalmaznom. Név szerint a szemmel látható megnövelt biztonsági intézkedéseket értem, amely mind az utcákon, mind pedig a fő látványosságoknál is fellelhetőek voltak. Bár ezen nyugtalanító tényezők a rendfentartás célját szolgálták, nem hinném hogy létezik hétköznapi ember, aki teljesen nyugodt tudna maradni ilyen körülmények között.

Miután sikerült a nevezetesebb látványosságokat meglátogatni, eljött az ideje, hogy felállítsuk cégünk standját. Ahhoz, hogy eljuthassunk a Porte de Versailles központ 5 számú csarnokához, mind fizikai, mind pedig nyelvi akadályokat kellett leküzdenünk. A párizsi forgalom roppant nehézkes, és az a tény, hogy a kiállító központ biztonsági személyzete nem beszélt az általunk ismert öt nyelv eggyikén sem, egyáltalán nem segítette elő zökkenőmentes bejutásunkat. A siker ránkmosolygott azonban, amikor egy honfitársunk álta őrzött parkoló szektorba keveredtünk. Az ő segítségével sikerült a csarnok bejáratához közeli parkolóhelyet találnunk, és így el is kezdhettük a lerakodást.

A megnyitó előtti nap egész kaotikussá tud válni, mivel mindenki egyszerre van ott, hogy kicsomagoljon és összerakja berendezését. Néha ennek a ténynek köszönhetően az ember útja saját standjához akár meg is háromszorozódhat. Ezalatt azt értem, hogy elég bonyolult nehéz stand komponenseket cipelni, úgy hogy minden fordulatnál az utad el van torlaszolva más kiállítók felszerelésével vagy egyszerűen valaki csak ott áll az út közepén intenzív sms-ezésbe mélyülve, de csak egy lépésnyit áll arrébb, mert nem tudatosul benne, hogy mennyire is van igazán az útban. Mindez idő alatt kezeid és térdeid kezdik megadni magukat a stand súlya alatt. 10 perccel zárás előtt sikeresen befejeztük munkálatainkat, ami azt jelentette, hogy végre készen álltunk az elkövetkező nap kihívásaira. Most jött el az ideje, hogy mosolyogva és szépen felöltözve jelenjünk meg, és ami a legfontosabb értelmesen beszéljünk a látogatóink előtt. Mindez azonban nem bizonyult nehéz feladatnak, hiszen csapatunk nagy része változatlan maradt, beleértve talpraesett hoszteszünket is.

A következő napon annyival hamarabb értünk a megnyitó előtt, mint amennyire a párizsi forgalom engedte. A vadonatúj standunk és kiállító tornyaink körüli egy-két kisebb simitás után készen is álltunk, hogy Pharmapack Europe végre megnyissa kapuit. Az első pár óra lassú menetét követően, a látogatók egyre nagyobb számban kezdtek a mi standunknál is érdeklődni. Volt szerencsénk a világ minden szegletéből érkezett látogatókkal társalogni. Többségük visszatérő látogató volt, de természetesen volt szerencsénk új látogatóknak is bemutatni cégünk gyógyszeripari termékeit.

Továbbra is a tavalyi Pharmapack Europe rendezvényen bemutatott, FMD-nek (EU hamisított gyógyszerekről szóló irányelvének – 2011/62/EU) megfelelő, szabadalmaztatás alatt lévő biztonsági címkénk maradt látogatóink érdeklődésének központjában, hiszen az FMD bevezetésének határideje egyre közeledik.

Ezúton is szeretnénk minden egyes látogatónknak megköszönni az általuk tanusított érdeklődést, valamint hogy szakítottak idejükből hogy elnézzenek a G53-as standhoz.